Matematikatanári szak
Tantárgyleírás
2013.

Szaktárgyi tanítási gyakorlat-tg
Óraszám
ea/gy
Kredit
ea/gy
Számonkérés Modul Tárgykód
ea/gy
Ajánlott
félév
Státusz
0 + X 0 + 2 gyak. jegy. középiskolai tanár mm5t2tg9g 9 vagy 10 kötelező
Erős Gyenge előfeltételek
Erős:
Erős:
Elemi matematika5G-tg (mm5t2em7g)
Tematika
A gyakorlat keretében a hallgató az ELTE egyik gyakorlóiskolájában egy vezetőtanár irányítása mellett megismerkedik a tanári munkával és konkrét tapasztalatokra tesz szert a matematika tanításában. A vezetőtanár és az iskola további oktatói által tartott matematika órák látogatását, az úgynevezett hospitálást, követően a hallgatónak órákat kell tartania matematikából egy meghatározott számban (várhatóan úgy 15 órát a gyakorlat során). Ezen órák ütemezését és beosztását a vezetőtanár határozza meg. Az órákra való felkészülésben és az óratervek kidolgozásában a hallgatót a vezetőtanár segíti. Vele tudja a hallgató elemezni és értékelni a már megtartott órákat, illetve megbeszélni azok tapasztalatait. A tanítási gyakorlat során a hallgatónak lehetősége nyílik arra is, hogy fejlessze matematika módszertani és a pedagógiai ismereteit. A tanítási gyakorlat során végzett munkáját a vezetőtanár gyakorlati jeggyel értékeli.